Ajánlás állatotthonok, állatmenhelyek részére

Állatotthonunkban 2020. 03.13-án meghoztuk a szükséges járványvédelmi intézkedéseket, melyeket aktualizálunk, ha szükséges. A legfontosabb, hogy a civil állatvédők, magánszemélyek is megértsék járványvédelmi helyzetben az állatok mozgatása szabályokhoz kötött, a karanténozás szabályait maximálisan be kell tartani. A hatóságokat minden esetben értesíteni kell, ha fertőzött ember mellől visz el valaki állatot.

Az állatotthonok, menhelyek alaphelyzetben is nagyon leterheltek, kevés tartalékkal rendelkeznek, ezért fontos, hogy minél felkészültebbek legyenek. Az állatokat nem célszerű elhozni megszokott környezetükből, a cél az, hogy az otthonukban történjen az ellátás, amíg a gazda felépül. A családok, isemrősök, közösségek összefogásával helyben kell a problémákat kezelni. Ha mégis szükség van az állat szállítására, akkor fontos, hogy tiszta helyzet legyen, a tulajdonos írja alá, hogy adott időre kéri az állata ellátását és fizeti annak költségeit. Az emberi érintkezéseket minden esetben a lehető legkisebbre kell csökkenteni.

Az állatok ellátásában a gazdáknak segítséget nyújtó önkéntesek számára betartandó szabályok:

  • ha a gazda nem fertőzött, csak segítség kell az állat ellátásában, mert idős, vagy karantén alá helyezték, akkor is figyelni kell arra, hogy személyi érintkezés ne történjen, ha már ekkor szigorú szabályokat tartunk, akkor fertőzött ember segítése esetén sem lesz probléma
  • az önkéntes saját pórázt, nyakörvet használjon, amit rendszeresen kimos
  • az önkéntes munkához legyen külön ruhája, lábbelije, melyet hazaérve rögtön levesz, azt máshol nem használja
  • az önkéntes használjon gumikesztyűt, és maszkot
  • az idegen kutyával a lehető legkevesebbet érintkezzen, az állatok ölelgetése, puszilgatása tilos
  • az önkéntes mindenkor tartsa be a személyes távolságtartás szabályait
  • az önkéntesnél legyen kézfertőtlenítő hab vagy kendő, mielőtt az autójába beül, vagy otthonába hazatér, legyen lehetősége a kezét alaposan fertőtleníteni
  • hazatérve azonnal öltözzön át, mosson alaposan kezet

Ajánlások állatotthonoknak Koronavírus járvány esetére

2020.03.25.

1. Nyitvatartási idő/ Látogatók

- régiónak és súlyossági helyzetnek megfelelően mérlegelni kell, hogy az állatotthon bezár-e a látogatók előtt. Különösen a nagy látogatószámú állatotthonok esetében van ennek értelme.

  •  hogy az örökbeadási tevékenység ne álljon le, az érdeklődőknek időpontokat kell adni, amikor aztán a látogatás tervezetten és személyre szabottan történhessen meg
  • a továbbiak folyamán az állatok kiközvetítésének csökkenésével kell számolni, amely az új állatfelvételek száma és a kapacitás miatt kihívást jelenthet
  • ha Önök elérnék a kapacitás határait, akkor felvételi stopot vezethetnek be pl. a leadott állatok tekintetében és - ha lehetséges - háztól- házhoz örökbeadásra törekedjenek.
  • a nem feltétlenül szükséges gyűléseket, rendezvényeket és sétáltatásokat le kell mondani, az aktuális útmutatások alapján korlátozni
  • a látogatási napló vezetése most kiemelt fontosságú, így esetleges fertőzött egyén esetén könnyen vissza lehet keresni, hogy kivel érintkezhetett

2. Higiénia

- a legfontosabb faktor a személyi-és kéztisztaság. A jelenlegi állás szerint elégséges a kéz alapos szappanos megmosása.

-  mivel mindeddig semmilyen utalás nincs az állatok által közvetített megfertőződésre, kielégítőnek tekinthetők a megszokott klasszikus higiénés eljárások a karanténban, a betegkezelőben vagy a örökbeadási részlegben

- alapjában véve már a felülettisztításhoz használt tisztítószerek (szappanoldatok) elpusztítják a kórokozót..

- aktualizálják adott esetben a higiénés tervet

- a személyzet erősen tartsa szem előtt a kéz higiénét (egyszer használatos kesztyű, tisztítás és fertőtlenítés) különösen más emberekkel történő érintkezéskor vagy pl. étkezés előtt.

- Állapítson meg egy adott tevékenységhez  megfelelő higiénét (belépés az állatotthonba; emberekkel történő kontaktus után; étkezések előtt; az állatotthon elhagyásánál)

- Kerüljék a dolgozók a szoros kontaktust egymással pl. a tartózkodási helyiségben

- a napi tisztító-és fertőtlenítő eljárás érintse főleg az emberek által erősen frekventált felületeket is (asztalok, munkafelületek, ajtókilincsek, mosdók, padlók, billentyűzetek, telefonok) Ha lehet, a mosdók területén használjanak eldobható termékeket

3. Állatok felvétele pozitívra tesztelt háztartásokból

  • a fiatal és egészséges hozzátartozók vagy szomszédok segítségét kell előnyben részesíteni, ha lehetséges
  •  ha a gondozást otthon nem lehet biztosítani, akkor az érintettek az állatotthonokhoz fordulhatnak a karantén időtartamára, vállalva a költségeket. Egyedi döntés, és a hatóság egyetértése esetén veheti fel az állatotthon az állatokat.
  • ha olyan személyektől történik állatok felvétele, akik karanténban vannak, akkor a hatóságok általános ajánlásainak megfelelően kell eljárni
  • eddig még nem bizonyították, hogy állatok a vírust át tudják adni vagy annak hordozói ( pl. szőrzet) lennének. Ajánljuk, hogy az állatok háztartásból történő elhozásánál védőruházatot (eldobható kesztyű, munkaköpeny, szájmaszk) és saját felszereléseket ( póráz,nyakörv, takaró) használjanak.
  • kerüljék a karanténozott személlyel történő kontaktust
  • Németországban még nem ismert olyan megfertőződés, amely kontaktusos felületekre vezethető vissza 
  • a Német Állatvédelmi Szövetség aktuálisan nem ajánl különös karanténozási eljárásokat az állatok számára. Ajánljuk, hogy ezeket az állatokat az állatotthonban úgy kezeljék, mint a talált állatokat, és ennek megfelelően karanténban, egyedül tartsák. A karanténban érvényes szabályok szerinti védő eljárásokat kell alkalmazni.

 

4. Szükséghelyzet: személyzet / az állatok ellátása

  • az állatotthon dolgozói, akik rizikóterületen tartózkodtak, vagy fertőzöttekkel kerültek kontaktusba, vegyék fel a kapcsolatot a háziorvosukkal illetve az egészségügyi hatóságokkal és adott esetben 14 napos karanténban maradjanak, hogy ne veszélyeztessék az állatotthon működését. Szükségtelen utazásokat lehetőség szerint hagyjuk el. 
  • redukálja a személyzet az egymás közötti kontaktust (tartózkodó helyiség) és a vendégekhez, érdeklődőkhöz tartson meg legalább 1.5 m távolságot.
  • fogalmazza meg ennek megfelelően a magatartási szabályokat a személyzet és az önkéntesek számára az aktuális ajánlások szerint pl. megtartandó távolság, szimptómák vagy megállapított fertőzöttekhez való kontaktus esetén.
  • dolgozzon ki egy szükségtervet arra az esetre, ha a személyzet nagy része kiesne a munkából. Ez a következőket tartalmazza: 

          --- legkevesebb hány dolgozóra van szükség ahhoz, hogy az állatok aktuális számát elláthassa (séta és macskasimogatás nélkül)?

          ----milyen intézkedéseket kell tenni, ha az állatok ellátása veszélybe kerül?

             - a nem feltétlenül szükséges állatgondozói tevékenység elhagyása ( pl. területgondozás)

             - az önkéntesek aktiválása, készenlétben tartása, akik az állatok ellátásánál segítenek

             - a munkavégzéshez való igazodás azzal a céllal, hogy spóroljon a munkaidővel és a személyzettel

          -----leltár készítése. Milyen időtartamra lenne elegendő a táp-és az anyagi ( pl. tisztítószer) készlet? Hogyan lehet az utánpótlást megoldani és a raktárakat feltölteni? 

 - egyeztetés a hatóságokkal, hogyan kell eljárni egy egész régió/város karanténba zárásakor. Szükséges-e kivételes engedélyeket kérni a dolgozók számára ilyen esetben az állatok ellátásának biztosításához? 

5. Állatorvosi ellátás

  • vegye fel a kapcsolatot az ellátó állatorvossal és beszélje meg az állatok ellátását.
  • az állatorvosi praxis szükség esetén intenzívebbé teheti-e  látogatásait az állatotthonban pl. azért, hogy a személyzet találkozásait a praxisban más emberekhez minimalizálja? Vagy abban az esetben, ha nincs elég dolgozó, az állatokat elszállítsa az állatorvosi rendelőbe? 
  • fennáll a veszély, hogy az állatorvos időlegesen nem tud eljönni az állatotthonba vagy a praxis átmenetileg bezár? Van-e más állatorvosi praxis a közelben, amely helyettesítheti?
  • gondoznak-e olyan krónikusan beteg állatokat, amelyek rendszeresen gyógyszert igényelnek vagy állatorvosi vizsgálatuk szükséges? beszélje meg ezeknek a gyógyszereknek az előre való készletezését az állatorvossal
  • szükségesnek tűnik-e az állatok elsősegély ellátásához szükséges dolgok készletének biztosítása
  • van-e az állatotthonban olyan személyzet, amely baleset, szükség esetén pl. egyszerű eljárásokat maga is el tud végezni (pl. kötés felhelyezése)?