Közösségi szolgálatra való jelentkezés menete
- A diákok nézzék meg, iskolájuknak van-e szerződése állatotthonunkkal, majd jelentkezzenek a zárt facebook csoportunkba (HEROSZ Diákönkéntes Székesfehérvár) ezen a linken:
- Itt kell jelezni a dolgozók felé, hogy mikor jönnek dolgozni. Naponta négy diákot fogadunk 9-12 illetve 9-13 óra között.
- Aki nem válaszol a belépő kérdésre (Melyik iskolába jársz?) azt nem tudjuk felvenni a csoportba. Aki szülői profillal jelentkezik be, ott azt a kérdést is kérjük megválaszolni, hogy mi a jelentkező diák neve.
Köszönjük! - Csak egészséges diák léphet be az állatotthonba. A távolságtartás, és a zárt épületekben a létszámkorlátozás betartása szükséges. Naponta többször kézmosás szükséges.
- Az év minden napján tudunk benneteket fogadni. Minden nap reggel kilenc órára kell megérkezni. Érkezéskor az adott napi dolgozónál kell jelentkezni, a munka végén ő fogja aláírni a naplót. Zárt ruhában, hosszú nadrágban, zárt cipőben kell a munkavégzésre jelentkezni. A dolgozók kéréseit, utasításait be kell tartani. A távozás előtt a dolgozónál jelentkezni kell, hogy a napló aláírásra kerüljön.
Herosz-Diákönkéntes Székesfehérvár